Novalac
regisztrálni szeretnékelfelejtette jelszavát?
főoldal  |Novalac @ Facebook  
domov

Hidráció gyerekeknél

Az emberi test több mint felét (60% körül) víz képezi, azért különösen fontos a test hidrációjának egyensúlyban tartása. A test túl nagy folyadékveszteségét dehidrációnak (kiszáradásnak) nevezzük. Legtöbbször hasmenés, hányás, túlzott izzadás vagy nem elegendő folyadékbevitel következményeként jelenik meg.

A kicsi testtömeg és a testben található kisebb vízkészletek miatt a gyerekeknél a kiszáradás lényegesen gyorsabban lép fel, mint a felnőtteknél. Emellett a folyadék a felnőttek számára jobban hozzáférhető, a gyerekek pedig a szülői gondoskodásra vannak bízva.

HidrációA kiszáradás megakadályozásának legegyszerűbb módja a test helyes, illetve rendszeres és elegendő hidratációja. Fontos, hogy tudjuk, hogyan lehet felismerni a gyermeknél a kiszáradás jeleit. Az enyhe folyadékveszteséget a vizelet sötétebb színéből állapíthatja meg. A gyenge kiszáradás, illetve a testtömeg 1-2%-os vesztesége gyakran fejfájásként, ingerültségben és szorulásban jelenik meg. A súlyos kiszáradás olyan tünetekkel jár, mint a gyermek aluszékonysága, ragadós bőr és repedezett ajkak.

Habár a víz az egyik legfontosabb táplálék, nagyon érdekes, hogy fogyasztására nincsenek pontos étrendi ajánlások. Létezik néhány módszer, melyek segítségével ki lehet számítani a folyadékbevitel napi szükségletét, de fontos tudni, hogy egyáltalán mi számít folyadéknak.

A csecsemők számára már a táplálékuk is folyadékot jelent. Tekintet nélkül arra, hogy anyatejről vagy póttejről van szó, a szárazanyagok mennyisége csak 8 %. Táplálékuk vízzel és természetes levekkel való kiegészítése csak az ötödik hónap után, illetve hat hónapos kor felett ajánlott. A helyes táplálkozás sok különféle folyadékforrást biztosít a csecsemőknek, de természetesen a víz mindig az elsődleges és legjobb választás. A természetes levek és cukrozatlan teák mellett kiváló folyadékforrást jelentenek a "nedves" ételek, mint a tej, valamint a friss gyümölcsök és zöldségek (citrusfélék, cukkini, paradicsom és hasonlók).

HidrációHa a csecsemők megkapják a napi energiaszükségletüket, megkapják a napi hidratációs szükségleteiket is. A legegyszerűbb módszer a csecsemő folyadék ellátási állapotának követésére, ha követjük a testtömegét és fejlődését.

Az egy évnél idősebb gyermekeknél a megfelelő folyadékbevitelt az innivaló gyakori kínálásával biztosítjuk. Nagyon fontos, hogy megtanítsuk a gyermeket arra, mi a helyes hidráció. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb „színezett“ és édesített folyadékot adjunk neki, illetve tanítsuk meg arra, hogy igyon vizet. Az édesített italok – mint a szörpök és teák – nagy mennyiségű fogyasztása kevesebb ételfogyasztást és gyakoribb székletet, akár hasmenést is eredményezhet, ami miatt viszont a gyermek gyengébben fejlődik.

A helyes hidráció végül nem csak a folyadék rendszeres fogyasztását, hanem a folyadék helyes kiválasztását is jelenti. A természetes gyümölcs- és zöldséglevek valamit cukor és színezékek nélküli teák a víz, vitaminok és ásványok remek forrásai, de a fő választás a legjobb természetes folyadék - a víz legyen.

 

Tena Niseteo, okl. élelm. ip. mérn.
Klinikai dietetikus/táplálkozási szaktanácsadó

Érdekességek:

  • Földieper

    Éppen ezért a földiepret nagyon óvatosan vezetjük be a csecsemő táplá ...

  • Téli gyümölcsök a baba étrendjében

    A gyümölcs a természet legösszetettebb, legnagylelkűbb ajándéka. Egyet ...

  • Gesztenye

    A gesztenyének elég magas a tápértéke, a főtt gesztenyéé 170 kcal/100 ...

Novalac Klub
Gyakori kérdések
A csecsemő legjobb tápláléka az anyatej. Tápszert csak orvostudományi, gyógyszerészeti vagy táplálkozásügyi
szakértők, illetve csecsemő- és gyermekgondozás területén tevékenykedő szakemberek tanácsa alapján alkalmazzon.