Novalac
regisztrálni szeretnékelfelejtette jelszavát?
főoldal  |Novalac @ Facebook  
domov

Amikor a babusgatás és a gondoskodás már nem elég és amikor kezdetét veszi a nevelés

Mielőtt arról beszélnék, hogy mikor és hogyan kezdődik el a nevelés, meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy mi is a nevelés célja, és hogy hogyan szeretnénk mi szülők elérni ezt. Ugyanúgy, mint a többi dolognál, a nevelésnél is szükségünk van egy olyan egyértelmű célra, amelyet követni szeretnénk, és a nevelést csak akkor fejezhetjük be, ha ezt elértük. Valószínűleg mindenegyes szülő kicsit másképp definiálja a nevelés célját, azonban a legvalószínűbb, hogy a legtöbben egy olyan boldog gyereket szeretnének felnevelni, aki képes arra, hogy önálló életet éljen a társadalomban. Fontos, hogy mindig észben tartsuk ezt a hosszútávú célt. Ugyanis gyakran történik az, hogy mi szülők abban a dilemmában találjuk magunkat, hogy mit tegyünk, hogyan reagáljunk a gyerek viselkedésére. Végül az segít, ha elvonatkoztatunk a pillanatnyi szituációtól és feltesszük magunknak a kérdést, hogy milyen befolyása van a szülők reakciójának arra, hogy a gyerekből boldog felnőtt legyen és hogy vajon képes lesz-e önálló életet élni a társadalomban. Pontosan ez a jövőbe tekintés teszi lehetővé a szülők számára a pillanatnyi szituációba és ennek következményeként a megfelelő reakcióba való betekintést.

Akkor mikor is kezdjük el a nevelést? 

A szülők és a gyermek közötti kapcsolat már születéskor elkezd kialakulni. A biztonságérzet és a családi szeretet érzése az alap a gyermek pozitív önképének kialakulásában (, amely nélkülözhetetlen eleme a felnőttkori boldogságnak). Így a nevelés (, ha a korábban kitűzött célt követjük) már a gyermek születésekor elkezdődik. Pontosabban kezdjünk el a nevelésről az első év végén, illetve az első évet követően beszélni. Ebben az időszakban mutatkozik meg először, hogy korlátokat kell szabnunk a gyermeknek, ez az az idő, amikor a gyermek elkezd önállóan mozogni. A környezet önálló felfedezése során a gyermek először találkozik a szülők által megszabott korlátokkal (pl. a gyermek egy forró tárgyért nyúl és az egyik szülő megakadályozza, hogy hozzáérjen azért, hogy a gyermek ne égesse meg magát). Ehhez még az is hozzájön, hogy a gyermek ebben az életkorban már képes arra, hogy bizonyos korlátokat megértsen, figyelembe véve, hogy mi az, amit egy csecsemő még nem tudhat.

Hogyan kezdjük el a nevelést?

Nem is olyan régre nyúlik vissza az a felfogás, mely szerint az »erős kéz« a legjobb nevelési eszköz és miszerint így tudjuk a legkönnyebben engedelmességre nevelni a gyermeket az akaratunk érvényesítéséhez. Azonban a társadalom változik, feljődik és az erőszak nem kívánatos dolog. A gyermekek testi fenyítése tilos és jelentős számú felnőtt teszi fel a kérdést, hogy ugyan hogyan is kell nevelni, mivel és milyen módon. A túlzott szigorral folytatott nevelésre és a múlt korszak erőszakos nevelésére adott válaszként kialakult a permesszív nevelés, amely teljes szabadságot engedett meg a gyermeknek, ami azonban később ugyanúgy nem bizonyult megfelelőnek, mint a túlzott szigor, illetve a szülők akaratának túlzott fokú érvényesítése. A különböző nevelési tételek forgatagában, amelyek különböző nevelési technikákat nyújtanak a szülőknek a gyermekekkel kapcsolatban, a szülők gyakran megkérdeznek más felnőtteket is arról, hogy mi a helyes út, milyen módszert kell alkalmazni. A válasz valószínűleg az, hogy nincs egységes recept a jó nevelésre, nincs egy olyan módszer vagy technika, amely minden problémára megoldást nyújt és amely örökérvényű. Mivel a társadalom állandóan változik (és a nevelés célja az, hogy a gyermekből olyan felnőttet neveljünk, aki önálló életet tud folytatni a társadalomban), természetesen a nevelési mód is változik. Ehhez hozzájön még, hogy a gyerekek már születéskor különböznek a temperamentumuk alapján, később pedig ezek a különbségek felerősödnek a különböző környezetnek köszönhetően, amelyben a gyermekek felnőnek. Azonban mi, felnőttek mégis elfogadhatunk néhány olyan szabályt iránymutatóként, amelyek a gyermek igényeiből és fejlődéséből fakadnak.

Amikor egy csecsemő megszületik, egyáltalán semmit sem tud arról a társadalomról, amelybe beleszületett és amelyben egyszer majd önálló életet fog élni. De hogyan tanítsuk ezt meg neki? A legtöbb felnőtt erre a következő választ adja: a saját példaképpel a társadalomban érvényes követelmények, célok, szabályok és korlátok elmagyarázásával, dicsérettel, jutalmazással, a viselkedés kritizálásával és büntetéssel. Ha behelyezzük ezt a kommunikációs eszközt abba a környezetbe (fizikai és szociális környezetbe egyaránt), amelyben a gyermek érzi, hogy szeretik, elfogadják és teljes biztonságban érzi magát, mindent elmondtunk a nevelésről.
Lehetetlen olyan receptet felállítani, amely minden szülőnek segítene a nevelésben és minden gyerekre érvényes lenne. Azonban mégis vannak olyan úgynevezett »nevelési aranyszabályok«, amelyek iránymutatást adnak a szülőknek a saját nevelési stílusuk kialakításában. A szeretet és a biztonságérzés mellett, amely feltétlenül szükséges a gyermek zavartalan fejlődéséhez, a következőket kell szem előtt tartani:

  • A dicséretet általánosan kell alkalmazni a nevelésnél és nem kivételes esetként. Ennek célja a visszajelzés adása a gyermek megfelelő viselkedéséről. Ki kell mondanunk, hogy igazoljuk a gyermeknek, hogy a viselkedése a társadalomban kívánatos és hogy ezt a jövőben is folytathatja. Különösen érvényes, hogy azt a dicséretet hangsúlyozzuk ki, amely magára a gyermekre vonatkozik és nemcsak a gyermek kívánatos viselkedésére (pl.: Te egy nagyon barátságos kisfiú vagy.). Ugyanis ez segít a gyermeknek a pozitív önkép kialakításában.

  • A gyermek számára általunk meghatározott céloknak, követelményeknek és korlátoknak összhangban kell állniuk a gyermek képességeivel. A túlságosan könnyű célok nem jelentenek kihívást a gyermeknek és nem segítenek a gyermekben rejlő potenciál megvalósításában, a túlságosan nehéz célok pedig túl sok negatív tapasztalatot eredményeznek és rossz befolyással vannak a gyermek önképére.

  • Ha a gyermek nem a szabályok vagy a megállapodottak szerint viselkedik, erről visszajelzésre van szükségünk. Fontos, hogy a kritika mindig a gyermek viselkedésére vonatkozzon és soha sem őrá, mint személyre. (Soha nem mondjuk: Te egy gonosz kislány vagy. Inkább: Amit tettél, az nem helyes.). Azonban el is kell magyarázni, hogy miért nem volt megfelelő a viselkedés, mik a következményei és hogy milyen viselkedés illene, illetve elvárt az adott szituációban. A gyermek csak így fog tanulni ebből.

 

Dr. Tina Rutar Leban
Pedagógiai Intézet, Ljubljana

Érdekességek:

Novalac Klub
Gyakori kérdések
A csecsemő legjobb tápláléka az anyatej. Tápszert csak orvostudományi, gyógyszerészeti vagy táplálkozásügyi
szakértők, illetve csecsemő- és gyermekgondozás területén tevékenykedő szakemberek tanácsa alapján alkalmazzon.